theravada buddhism, pay homage, bow down

Őszintén az őszinteségről

Találós kérdés, bár a cím elolvasása után nem nehéz megválaszolni. Mi az, amire mindenki vágyik, de nagyon kevesen élnek vele? Természetesen az ŐSZINTESÉG!

Nagyon velős téma, több száz oldal is kevés a feldolgozásához, de szeretném a blog formát megtartva tömören leírni a véleményemet.

A nehezebb kérdések a témához kapcsolódóan, hogy miért és mikor érdemes élni vele? Kivel szemben legyünk azok, és miért hasznos számunkra?

Kinek mit jelent, hogy tudnád megfogalmazni?

A Wikipédiát idézve találtam egy jó leírást:

Egyszerűen megfogalmazva az őszinteség annyit tesz, hogy mindent úgy adunk elő, ahogyan azt valóban hisszük is. Saját vágyaink, indítékaink és belső valóságunk önmagunkkal szembeni őszinte elismerése, éppúgy ide tartozik, ahogy a másokkal szemben tanúsított őszinteség is.”

Tehát kimondjuk azt, amit hiszünk, amit gondolunk, és mindenféle félelemtől nem tartva ezt mások felé képesek vagyunk kommunikálni, anélkül hogy megijednénk, hogy emiatt nem fogadnak el, vagy a vélemény különbözés miatt kisebb vita, diskurzus alakul ki.  Magyarul felvállaljuk magunkat, nem játszunk szerepet, nem keveredünk saját megmásításunk hálójába, nem okozunk magunknak belső görcsöket, egyszerűbbé, kiegyensúlyozottabbá, boldogabbá tesszük életünket. Milyen egyszerűen hangzik, nem igaz? Mégis mi gátolja meg a többséget, hogy éljen ezzel a lehetőséggel?

Az egyik válasz ez lehet:

„Az őszinteség néha nagyon tud fájni – de a fájdalom a fejlődés velejárója.” – Csernus Imre

Nézzük a következő élethelyzeteket, ahol fontos szerepet játszik az őszinteség, vagy annak hiánya.

Munkahelyen

Napunk legnagyobb részét itt töltjük általában, és a legtöbb új emberrel az életünkben is itt kerülünk kapcsolatba.

Nézzük a munkahelyi első belépőnket, az állásinterjút. Őszinték szoktunk lenni, vagy egy olyan képet festünk le magunkról, aminek a fele sem igaz, hogy felvegyenek bennünket? Én személy szerint az elsőnek vagyok híve, hiszen ha nyíltan elmondjuk tapasztalatainkat, leírjuk személyiségünket, tudni fogják, hogy mi vagyunk azok az emberek, akiket keresnek vagy sem. Ezzel mi is nyerünk, mert nem fogják két hetes munkaviszony után az asztalunkra tenni az elbocsátó levelet, és ők is jól járnak, mert időt nem húzva tudják a pozíciót olyan személynek adni, aki erre alkalmas. Persze ehhez a munkáltató őszintesége is szükségeltetik az adott állással kapcsolatban, tisztán elmondják, mire számíthatunk, ha elvállaljuk az állást, megbízatást.

A pozíció elnyerése után 8-9 órát töltünk emberekkel, akikkel, idővel meg fogjuk osztani magánéletünket, személyes élményeinket, néha még barátságok is kialakulhatnak. Hogy érdemes kommunikálni velük? A véleményem az, hogy teljesen helyzet- és személyfüggő. Bármennyire is optimista vagyok, a munkahelyek többsége nem az a terep, ahol a teljes őszintésséggel célt érhetünk sajnos… Neked kell megválasztanod, kivel, milyen szinten osztod meg életed momentumait. Nem mindenki olyan beállítottságú (olvasóimat ismerve, becsületes, őszinte, jó értékrenddel rendelkező) mint te. Visszaélhetnek sajnos a rólad megszerzett információkkal, érdemes tehát vigyázni, szűrni. Hagyj időt az emberek megismerésének, hogy tudd, kitől mire számíthatsz. Akklimatizálódj, figyeld meg a környezeted részletesen.

A munkahelyi problémák, szituációk megoldásában viszont teljesen helyénvaló az őszinte kommunikáció. Legyen szó egy projektről, műszaki feladatról, munkaerő felvételről. Ha elbeszélnek egymás mellett az illetékes terület vezetői, dolgozói, nem lehet hatékony megoldást sem találni. Célravezető az adott szituáció minden részletét tisztázni, felmérni, ötleteket gyártani (brainstorming), megvitatni, értékelni, dönteni, akciótervet készíteni, bevezetni, ellenőrizni. Sikeres kommunikáció = sikeres csapatmunka.

Házasságban, párkapcsolatban

A válások számának növekedésével úgy érzem a házasságon belüli őszinteségről is van mit tanulni, van hova fejlődni. Ha nincs őszinteség, nincs problémamegoldás sem. És a megoldatlan problémák száma csak nő az idő előrehaladtával.  És mi a vége? Az egyik fél besokall, és megteszi a lépéseket a házasság, kapcsolat befejezése érdekében, és széttárt karokkal hónapig merengenek, hogy mit ronthattak el, majd belevágnak egy új kapcsolatba, de ugyanazokkal a módszerekkel ugyanaz az eredmény fog bekövetkezni.

Mindig kényes téma a pároddal szembeni őszinteség, de a kapcsolatotokról van szó, mi lehet ennél fontosabb?! Mit jelent számodra egy jól működő kapcsolat? Mik a fontos dolgok, mit vársz el a másiktól? Elmered neki mondani, vagy halogatjátok? Hosszútávon gondolkoztok?

Ha komoly és kiegyensúlyozott kapcsolatban tervezitek el jövőtöket, nem tudjátok és nem is érdemes elkerülni a beszélgetéseket, amik arra vonatkoznak, hogy merre tartotok, hogyan képzelitek el a továbbiakat. És ilyenkor mondd ki, amit tényleg gondolsz, és nem érdemes azon „agyalnod”, hogy ha nem azt közlöd a másikkal, amit a másik hallani szeretne, akkor esetleg elhagy. Ha így is van, valószínű nem egymást keresitek, csak egymás idejét húzzátok, és elódázzátok az elkerülhetetlent. Időben kell tisztázni, hogy mit keresel a másikban, őszintén magadba nézni, hogy tudod-e azt nyújtani a párodnak, amire vágyik, és nem egy szerepet játszol el, képes vagy-e azokon a dolgokon változtatni, ami zavarja, anélkül hogy elveszítenéd a személyiséged. Ezek a beszélgetések előre viszik az életed menetét, és egy jó nagy lépést teszel a boldogságotok felé vezető úton.

Persze ha ruháról és sminkről vagy arról van szó, hogy ki a legszebb a társaságban néha egy-egy füllentés nem árthat. 😉

„A boldogság az, tudják, amikor sugárzik az emberről az érzés: hogy jól van. A boldogság üt. De ez a hosszú folyamat, amíg a titokból, az elhallgatásból őszinteség lesz, és lassan szembenézek mindazzal, ami fáj. Ez aztán hatással lesz az egész életemre, és akkor eljön az az időszak, amikor nem csak látszatember leszek, hanem hiszek majd önmagamban, tehát lesz önbizalmam. Vagyis a boldogságukat kockáztatják mindazok, akik az elhallgatást választják.”– Csernus Imre

Gyerekekkel szemben

Egy őszintétlen kapcsolatban született gyermekek mit fognak tanulni a szüleiktől? Többek közt felesleges játszmázás, hazugságok gyártása, elfojtás, ferdítés, önmaguk becsapása, értéktelen kapcsolatok kialakítása, és a sort hosszan lehetne folytatni. Ne csak beszélj nekik, hogy legyenek őszinték veled, mutass példát is, hogy kiegyensúlyozott, boldog emberekké váljanak, akik nem félnek kimondani, amit gondolnak, amiben hisznek! Amikor pedig olyan dolgot mondanak el neked, ami téged zavar, ne kapd fel a vizet, ne legyél mérges, hanem próbálj meg segíteni a problémáin, adj útmutatást. Ezzel eléred, hogy ne záruljon be, megbízzon benned, és legközelebb is mindent elmondjon, ami vele történt, legyen az pozitív vagy negatív.

Barátokkal

„Minden barátság alapja az őszinteség. Két ember között mindig ott kezdődik, hogy egymásra bízzák a titkaikat.” – Rejtő Jenő

Egy baráti kapcsolatban természetesen nincs helye mellébeszélésnek, hazugságoknak. Ismeritek egymást, sokszor szavak nélkül is tudjátok, a másik mit gondol, és hogy reagálna egy-egy megjegyzésre. Egyszerűen mindent meg tudtok beszélni, megoldást találni, nem kell visszafognod magad semmilyen témával kapcsolatban. Ettől tudod ezeket a kapcsolatokat megbecsülni, ezért érzed jól magad a társaságában, mert vele 100 %-osan önmagad lehetsz. Nincs színészkedés, nem fáradsz le egy szerep megjátszásában vagy az igazság elfojtásában. Felszabadultan, örömmel töltötök el közösen minőségi időt. Hogy sikerülne mindez őszinteség nélkül?

Új emberekkel

„Az őszinteség nem azt jelenti, hogy meg kell bántani másokat, hanem csak azt, hogy kezdettől fogva legyen bátorságunk vállalni önmagunkat.” – Frank Arjava Petters

Nap, mint nap találkozol számodra még ismeretlen emberekkel, új kollégák, üzletfelek, az ellenkező nem képviselői. Sosem tudhatod, melyik ismeretségből milyen kapcsolat alakulhat ki, akár komoly kapcsolat, házasság vagy barátság. Légy nyitott, őszinte és barátságos, nehogy elszalassz egy kiváló lehetőséget. Az első perctől kezdve érdemes magadat adni, hiszen ha megkedvelitek egymást, nem egy kirakatba tett embert fog megismerni, hanem saját önmagadat. Csak nyerhetsz!

Magaddal szemben

„Csak a teljes őszinteség tesz szabaddá és védetté. Mert ha félelmeinket legyőzve kimondjuk az igazat önmagunkról, akkor már nem maradnak olyan támadási felületeink, amelyeken keresztül bárki megzsarolhatna vagy manipulálhatna minket. Mert nem az őszinteség tesz védtelenné, hanem azok a félelmeink, amelyek elől menekülve elkezdünk hazudni vagy hamis szerepeket játszani.” – Jávorkai Judit

Az egyik legkényesebb kérdések egyike. Magaddal szemben mennyire vagy őszinte? Pontosan ismered az erősségeidet, gyengeségeidet? Megsértődsz, ha valaki olyat mond Rád, amit valahol mélyen te is tudsz magadról?

Az érett személyiség minden esetben őszinte magával szemben. Nem áltatja magát, nem hazudik a tükörbe, miután oda is tudott állni. Ez az egyik kulcsa, hogy személyiségedet időről-időre fejleszteni tudjad. Önvizsgálatot kell tartanod, hogy melyek azok a területek, ahol tanulásra van szükséged, melyek azok a tulajdonságaid, amik előre fognak vinni célod elérésében.

És te mennyire vagy őszinte, de őszintén? J

 „Az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent kimondunk, amit gondolunk, hanem azt, hogy meggondolunk mindent, amit kimondunk.”- Hypolite De Livry

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top